Cukorbetegségem
1980-ban születtem Budapesten. Mint minden gyermek éltem boldog napjaimat. 6 évesen elsős kisiskolásként cukorbeteg lettem. Akkoriban nem volt még ennyire ismert betegség, ezáltal sok atrocitás ért a gyerekek részéről. Egy idő után társaim is beleszoktak úgymond kivételes helyzetembe.Az inzulin beadást még főzős tűvel kezdtük.Eleinte édesapám adta nekem az injekciókat,később megtanultam magamnak beadni.Időbe tellett mire megtanultam,mit lehet enni és mennyi szénhidrátot tartalmaznak az ételek.De ezt is megtanultam! A cukraim rendkívül instabilak voltak emiatt rengetegszer voltam cukros kómába és kórházban.A kórházban töltött idő alatt sok barátra és ismerősre tettem szert.Édesanyám minden nap az ágyam mellett volt,így csak az esték voltak rosszak,de már annyit voltam az osztályon, hogy szinte már családként éltünk az orvosokkal és nővérekkel együtt.Amíg édesanyám velem volt a kórházban,addig édesapám dolgozott,nagymamám pedig nővérkémre vigyázott.Sokat köszönhetek a családomnak.A mai napig óvnak,szeretnek és féltenek.Köszönöm a Jó Istennek, hogy ilyen családba születhettem meg, és élhetek.
Az utolsó cukros kómánál (gyermekkoromban) azt mondták édesanyámnak ha még egyszer kómába esek nem marad egy ép idegsejtem sem az agyamban és zombiként élhetek tovább.Hát nem így lett!Tanulmányaim elvégzése után dolgozni kezdtem.Pár év nyugalom és kiegyensúlyozottság állt be egészségi állapotomban.Egyre modernebb és egyszerűbb dolgok kerültek az úgynevezett "cukipiacra". De ezzel egy időben sajnos nőtt a betegek száma is.Rengeteget dolgoztam, de úgy érzem megérte a sok munka mert elértem a célom.Időközben szerelmesek lettünk egymásba férjemmel,akivel még az általános iskolából ismertük egymást.2001-ben elkezdődtek a vesémmel a problémák, ha érdekel olvass tovább!
